Rólunk

Kawsay Pacha Magyarország – Mery & Péter

Gyerekorom óta különösen érdekeltek a Közép – és Dél – Amerikai kultúrák. Akkor még nem tudtam az okát, de latin amerikai feleségről is álmodoztam kamasz koromtól fogva.

Meryvel 15 éve ismerkedtem meg, ő akkor a perui Huancayoba élt, az Andok egyik legnépesebb városában.

2008 őszén érkezett Magyarországra, ahol kisebb nagyobb megszakításokat kivéve azóta is élünk.

2013 őszén részt vettem egy Munay-Ki elvonuláson, ami akkor egy hatalmas élmény volt számomra.

Mery volt az első, akivel megosztottam a tapasztalataimat, majd ezt követően elkezdtünk közösen „nyomozni” a Munay-Ki eredetéről.

Információkat gyűjtöttünk a q’erokról, mindent elolvastunk, átnéztünk, ami akkor az interneten fellelhető volt elsősorba spanyol nyelven. Így ismerkedtünk meg Nicolassal.

2014 nyarán Mery elutazott Cuscoba Nicolashoz, ahol két csoport között volt szerencséje pár napot Nicolassal tölteni.
A következő évben Nicolas elindította az első online tanuló csoportját, közel 150 tanulóval.

A tanulók nagyrésze az amerikai kontinensről volt, vagy Spanyolországból. Kis létszámba képviselte magát több más európai ország, Magyarországról Mery volt az egyetlen résztvevő.
Túlnyomórészt rajtuk keresztül lehet kapcsolatba lépni Nicolassal jelenleg 19 országba a világon.

A Kawsay Pacha online tanítás mindössze hét nyelven elérhető.

Különösen büszkék vagyunk rá, hogy az eredeti spanyol nyelvű osztályok után Magyarország az első, ahol 2021-ben a második évfolyam képzése is elindult!

Nos így válnak az álmok valóra!

Kawsay Pacha Perú - Nicolas

Mi, Q’erok értékes címekkel rendelkezünk a nem tapintható kultúra témában. Történészek szerint úgy tartanak minket, mint az utolsó AYLLU INKA, az inkák közvetlen leszármazottjait, az utolsó inkák menedékhelyét, az andoki tudás őrzőit. Q’erosnak születtem (Pancartambo tartomány, Cuzco megye, Peru). A Paq’okuna-nak nevezett andoki szerzetesek hagyományából jövök és megkaptam őseim nemzetségének tanítását. Csak megszületni 5500 méterrel a tengerszint felett, a kiválasztottak falujában, egy egész rituálé. Mikor a gyerekek megszületnek, egy fizikai próbának vetik alá őket, 3 percre fagyos vízbe teszik őket. Ha túléled, az egy ünnep, ha nem, az egy másik ünnep. Ott minden tökéletes. Ott születtem.

A Kawsay Pacha létrehozója és vezetője Nicolas Pauccar Calcina a Q’ero nemzetben született tanító és orákulum. Nicolas Pauccar Calcina az első Q’ero, aki megtanult spanyolul beszélni, hogy megismertethesse a sámáni rituálékat a beavató tanításokon keresztül, ami magába foglalja a fizikai test gyógyítását, a saját valóság megteremtését és megnyilvánulását, a kvantumot és annak kezelését saját erőből.

Nicolas több mint 3000 éves ősi tudást szintetizált egyszerű, a mindennapi életben alkalmazható folyamatokban, ahol az ember a tudatosság fejlesztője önmagában, eljutva a tudat magasabb szintjeire.

Nicolas eddig két könyvet írt, az „Így beszél egy Q’ero” magyar nyelven is elérhető.

Nicolas a Humano című dokumentumfilm főszereplője, melyről bemutató ide kattintva megtekinthető:

Nicolas 11 országot érintő előadás sorozat 9. állomásaként először látogatott Magyarországra 2018. áprilisában.

A bemutatkozó előadásra a meghirdetést követő 1 héten belül minden hely elfogyott!
A résztvevők személyesen megtapasztalhatták Nicolason keresztül hogyan gondolkodnak, hogyan élnek mind a mai napig az ősi inkák leszármazottai.

Nicolas legközelebb 2023 áprilisában tart workshopokat Magyarországon.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás