Nyelvtanulás
Tanulj spanyolul!
la vida es bella – az élet szép
HOLA, soy Mery.
Ugye milyen egyszerű? 🙂
SZIASZTOK, Mery vagyok.
Ezért is szép a spanyol nyelv. Könnyű nyelvtan, rövid szavak, nem csoda, hogy a 4. legelterjedtebb nyelv a világon. Spanyolországon kívül Közép – és Dél – Amerika nagyrészén szintén a spanyol a hivatalos nyelv, de latinokkal találkozhatsz a világ minden táján utazásaid során is. Én leszek most a segítségedre, hogy ezt a dallamos nyelvet minél jobban megismerd!

A perui Huancayoba születtem, több mint 3000 méter magasan az Andok hegységben. Tanítóként diplomáztam szülővárosomban, majd több éves tanítói munka után egy magán óvoda vezetésével bíztak meg. Örömmel és szeretettel láttam el ezt a felelősségteljes feladatot egészen 2008 -ig, amikor fejetetejére állt az életem!

Így kerültem Magyarországra! 🙂
Az elmúlt években két nyelviskolánál is tanítottam spanyol nyelvet, a pandémiás időszak kezdetén döntöttem úgy, hogy önállóan folytatom a tanítást. Tanulóim között volt már 6 éves és 60 éves egyaránt. Volt aki nyelvvizsgára tanult, volt aki spanyol nyelvterületre költözött, de volt olyan is, aki erasmus ösztöndíjjal ment Dél-Amerikába.
Büszke vagyok minden tanulómra, akiknek a spanyol nyelv iránti szeretetemet, tudásomat átadhattam!
Továbbá rendkívül hálás is vagyok nekik mindazért amit kaptam tőlük, legfőképpen a szeretetüket és barátságukat!
Legyél TE a következő!
la vida es bella – az élet szép
Mery
Tanulóink mondták
Bővebben a tanfolyamokról
KEZDŐ – A1, A2
Ha most ismerkedsz még csak a spanyol nyelvvel, akkor érdemes az alapoktól kezdeni.
Előzetesen megbeszéljük a célodat, milyen ütemben szeretnél haladni, és milyen könyv lenne a legpraktikusabb számodra. Tanulhatsz egyénileg vagy választhatsz kis csoportos (max. 5fő) foglalkozást is!
KÖZÉPHALADÓ – B1, B2
Ha tanultál már spanyolul, akkor Te már rendelkezel az alapokkal.
Előzetesen felmérjük hol tartasz, megbeszéljük a célodat, milyen ütemben szeretnél haladni, és milyen könyv lenne a legpraktikusabb számodra.
Tanulhatsz egyénileg vagy választhatsz kis csoportos (max. 5fő) foglalkozást is!
Írjál privátba, és megtervezzük a részleteket!
HALADÓ – C1, C2
Ha tanultál már spanyolul, ráadásul hosszabb ideig, akkor Te már haladó szinten vagy.
Előzetesen felmérjük hol tartasz, megbeszéljük a célodat, milyen ütemben szeretnél haladni, és milyen könyv lenne a legpraktikusabb számodra.
Tanulhatsz egyénileg vagy választhatsz kis csoportos (max. 5fő) foglalkozást is!
Írjál privátba, és megtervezzük a részleteket!
NIÑO – GYERMEK
A gyerkőc korához mérten használunk nyelvkönyvet. Három korcsoport van, eszerint válasszuk ki az anyagokat. Több kép, több gyakorlat és persze több játékos feladat.
SPECIÁLIS
Ha konkrét céllal érkezel, mint például nyelvvizsga, spanyol nyelvterületre költözés, munkavégzéshez szükséges spanyol nyelvtudás megszerzése, akkor speciális menetrendet állítunk össze számodra.
Előzetesen megbeszéljük a konkrét célt, milyen ütemben szeretnél haladni, és milyen könyv lenne a legpraktikusabb számodra.
Írjál privátba, és megtervezzük a részleteket!
Jelentkezés a tanfolyamra
A jelentkezéshez kérlek töltsd ki az űrlapot.

- +36 20 411 4417 (magyar)
- +36 70 678 7780 (spanyol)
- info@kintu.hu