Az iskola megkezdésével tele voltam izgalommal, félelemmel, hitetlenséggel, de akartam nagyon, hogy végre változzanak a dolgok.

Az első órákon szinte semmit nem értettem, mindenféle idegen kifejezéssel találkoztam, a videókat többször is megnéztem, hogy leülepedjenek bennem a dolgok.

Munka közben, az úton, amíg odaértem, hallgattam, értelmeztem, elemezgettem a hallottakat. Majd jöttek a feladatok. Furcsák voltak, tőlem nagyon távol álló dolgokat kértek, amiket sokszor csak tologattam, hogy megcsináljak.

A későbbiekben megtapasztaltam, hogy ahogy haladok előre, úgy fogom egyre jobban átlátni, és érteni, hogy miről szól, mi történik. Már ez a rész is tanított a türelemre, és a nyugalomra.

Ami nem volt egyszerű, mert a kisördög folyamatosan beszél, hogy minek ez nekem. Attól, hogy cérnákat tépkedek ugyan mi fog változni?
Közben a családomtól mást se hallgattam, csak hogy már megint milyen hülyeséggel foglalkozom.

De megállíthatatlan voltam, nem hagytam, hogy befolyásoljanak. Inkább belevetettem magam, mindenféle dolgot vásároltam, amit úgy gondoltam összefüggésben van ezzel a kultúrával. Megrendeltem a dobomat, csörgőt vettem, füstölőket.
Ezzel erősítettem meg az elhatározásomat.

Szóval a feladatok! Nagyon idegenek voltak tőlem. Ostobának éreztem magam, elképzeltem, ha ezt valaki látja, vajon mit gondolna )).

Cérnákat tépkedek, megyek ki és kanállal ásom a lyukat a földbe, hogy kis csomagocskákat rejtsek el ott, kőhöz beszélek, az úton sétálva köveket szedek fel. Vagy adott esetben ülök az ágyon a dobommal és énekelni próbálok.

Volt, hogy a körülöttem lévő embereket ölelgettem, elmondva nekik, amit kértek tőlem, és arra gondoltam, biztosan teljesen őrültnek gondolnak. Nagyon viccesnek tartottam az egészet, és valahol belül kicsit cikinek is. De igyekeztem mindent megcsinálni, úgy ahogy azt kérték. Volt, hogy a 40 napos rituálét többször kezdtem el, mert elnéztem az időt.

Most már tudom, hogy az egom folyamatosan szabotálni próbált. De kezdtem elölről, egyre rafináltabban oldottam meg, többször állítottam órát, hogy tuti minden adott legyen majd.

Figyeltem a többiek beszámolóját, és megörültem, ha azt hallottam, hogy másnak is vannak kudarc élményei. Nem azért mert neki nem sikerült, hanem kicsit jobban lettem, hogy nem csak nekem vannak nehézségeim.

Mennyivel másabb ezt egy közösségben megélni. A Mery hihetetlen türelemmel figyelte az ügyetlenkedésünket, azt ahogy a kifogásokat kerestük, vagy ahogy próbáltunk kibújni alóla. Mindenkinek segített, hogy átlépje a korlátait, akár személyesen is, hiszen tele voltunk akadályokkal, múltból hozott programokkal, a már megteremtett környezettel, ami arra volt számunkra, hogy szabotáljon minket.

Hiszen a jelenlegi környezetünket a múltunk gondolataival teremtettük.

Ahogy telt az idő egyre bátrabban osztottuk meg a kis titkainkat, mélyen ülő bánatainkat, és azt látva, hogy nem csak én küzdök vele, bátorságot adott. Mikor másokat hallgattam fedeztem fel, hogy igen, ez bennem is ott van, vagy ezt én is átéltem.

Már nem kellett egyedül megbirkóznom vele.
Már az első kódnál, ami a Kawsay volt észrevettem, hogy mennyi mindenért nem vállaltam felelősséget, hogy milyen erők munkálkodtak bennem, mennyire nem jól gondolkodtam magamról.

Áldozatnak tekintettem magam. Az is voltam, a saját magam által létrehozott világ áldozata. Mindig azt hittem a szüleim, később a férjem állít korlátokat nekem, mintha egy kalitkába zárnának. De itt rájöttem, hogy aki felállítja ezeket a korlátokat az én vagyok, a félelmeim, a megfelelési kényszerem miatt.

De most már, hogy mást akartam, a feladatom az volt, hogy elismerjem, hogy élek, a létezésemet a világban, a kozmoszban.

Hogy meglássam a dolgokat körülöttem, észrevegyem az igazi életet, az embereket, a fákat, a virágokat, az állatokat, mindent, ami körülvesz, és elfogadjam azt amik, akik.

Hogy ne csak lássam őket, hanem érezzem is, és elismerjem az ő létezésüket is.
Folyamatosan az egomba ütköztem. Elhitettem magammal, hogy már nem vagyok dühös, hogy már túl vagyok rajta. Még szerencse, hogy Mery figyelt, és szólt, hogy figyeljek jobban. Az egyik legjobb dolog volt számomra, hogy folyamatos kontroll alatt voltam.

Mery mindent észrevett, az érzelmeinket, a beszédünket, a kifejezéseinket.
Ennek köszönhetően egy idő után már én is felfigyeltem, ha valami visszazökkent, és egyre gyakrabban saját magam is javítottam rajta.

Az első alkalommal kapott feladatok egyike volt, hogy legyen egy kő, amit magaddal viszel mindenhova, és bár eleinte nálam volt, de nem adtam jelentőséget neki.

Viszont, ahogy telt az idő rájöttem, hogy a Kőnek mindent őszintén elmondhatok, meghallgat, és a maga módján egy idő után válaszolt is. Igazi kapcsolatban lettünk. Amikor a Kő igaz barátoddá válik.

Ahogy haladtunk tovább a második kódnál az Anya-nál felfedeztem, hogy bizony milyen szinten ítélkezem.

Egy igazi hóhér voltam, mindenről és mindenkiről meg volt a véleményem. Az én világomban mindenki helytelenül gondolkodott és cselekedett.

Nagyon könnyű volt a pletykákon keresztül elfedni a saját problémáimat. Ezt használtam arra, hogy ne kelljen koncentrálnom mekkora bajban vagyok.
Hibásak voltak a húgaim, akik megítélésem szerint helytelenül jártak el a Szüleim gondozásában.

A Szüleim, akik nem hallgattak rám, megítéltem az életüket, és hibáztattam őket azért, mert akkor úgy láttam, hogy miattuk nem haladtam abba az irányba amerre kellett volna. Hibáztattam a barátaimat, hogy nem támogattak eléggé, a férjemet, hogy nem értett meg. Hibáztattam a munkatársaimat, amiért nem tudtam azonosulni velük, és feladtam. Mindenért más volt a felelős.

Közben csináltam a rituálékat, amik segítettek feloldani a gátjaimat.

Bizony némelyiknek többször is nekifutottam, mert az akadályok működtek, termeltem őket. Hiszen az egom szerette ezt a környezetet, és nem akarta, hogy megváltoztassam.
Volt, hogy nem volt rá időm, hogy megcsináljam, mert addig szerveztem a dolgokat, hogy ez így legyen. Ilyenkor minden fontosabb lett, megtaláltam az újabb és újabb lehetőséget, hogy az életem minden pillanata el legyen foglalva.

Máskor nem volt otthon hozzávaló kellék. Vagy egyszerűen csak „ megfeledkeztem” róla.
Előfordult, hogy elvégeztem a cérnatépést, elkészült a kis csomag, és napokig hurcoltam magammal, mert sosem volt egyik hely sem megfelelő számomra, hogy elássam.

Persze volt olyan is, hogy elindultam és otthon felejtettem, amit éppen le akartam tenni.
Arra, hogy szabotáljuk magunkat milliónyi lehetőség van, és sokszor észre sem vesszük, hogy ezt tesszük. Hiszen teljesen természetesnek tűnik, hogy megtetszik egy másik iskola, és azt is elkezdem hallgatni, tanulni, azt gondolom, hogy többrétű leszek, csak azt nem látom, hogy így valójában egyikben sem vagyok ott igazán. Csak elveszem magamtól az időt. Türelmetlenségből, mert nem akarom kivárni, hogy a változás folyamata végigmenjen. Azonnal akarok mindent.

De én már tudtam, hogy kell a változás. Így újra és újra nekifutottam. És nem kellett sokat várnom az első sikerélményekre!

Ebben a kódban tanultam meg, hogy mindenkinek igaza van, nekem is igazam van, és hogy tudom ezt a két igazságot úgy egy harmadikká formálnom, hogy az én igazságom ne sérüljön. Megtanultam a saját igazságaimat felépíteni, és azokat megtartani.

Ez így bonyolultnak hangzik, de a lényeg az, hogy már nem megyek bele fölösleges vitákba, de nem mondok le a saját igazamról mások kedvéért. Inkább csak elfogadom azt, hogy ő más véleményen van és megnézem, hogyan egyeztethető az enyémmel. Vagy egyszerűen csak elfogadom.

Így már másképpen láttam a Szüleim cselekedeteit is, hiszen ők is élték az akkori életüket a saját tapasztalásukkal, lehetőségeikkel, csak ezt én onnan ahol akkor voltam nem láttam. Önző módon csak az érdekelt velem mi történik, miért nem az van, amit akarok. Vagy a férjemet nézve ebből a szemszögből, az általa hozott programoknak köszönhetően most már tudom, hogy sok minden amit addig sérelemnek véltem, nem az ő hibája volt, mert csak tette, amit a tudatalattija diktált neki.
Minden más megvilágításba került ezáltal.

A harmadik kódnál ami a Munay volt, megtanultam az igazi szeretet nyelvét, hogyan vonjak be fénnyel mindent és mindenkit. Legfőképpen magamat. Itt nagy volt a kihívás, hiszen önmagam szeretetében nem voltam igazán jó.

Tükörbe nézni, és elismerni, amit látok, felfedezni, és szeretni azt nem volt egyszerű. De itt is kitartottam, és csináltam a szertartásokat.
Mindennap oda álltam a tükör elé és elmondtam, amit el kellett mondanom. Persze volt, hogy lemaradtam az időpontról, vagy hogy nem jó helyen voltam, akkor kezdtem elölről. Lassan elértem arra a pontra, amikor már akadály nélkül végig tudtam csinálni.
Mások szeretete sem volt könnyű, olyanoknak akik megbántottak, csalódást okoztak, vagy károkat.

Ilyenkor eszembe jut egy film, amit láttam valamikor régen. Nem teljesen emlékszem minden részletére, de az volt a lényege, hogy egy férfi agyonverte az élettársát, és ezért halálra ítélték. A megölt nő édesanyja felkereste a férfit a börtönben, mert meg akarta tudni, miért tette ezt az ő féltett gyönyörű lányával.

A beszélgetésük alatt a férfi elmondta a nőnek, hogy nagyon szerette a lányát. A nő nem értette, akkor miért tett vele ilyet? Miért vette el az életét? Ezért tovább kérdezgette, majd megtudta, hogy a férfit az apja nagyon sokat verte, és mindezt azzal indokolta, hogy szerette.
Így a férfi fejében a szeretet a bántalmazással volt összekapcsolódva. És ez sajnos tragédiához vezetett.

A nő megértette, megsajnálta, és egészen a kivégzéséig segített neki, hogy a lelke a helyes útra terelődjön.
Nehéz ezt elfogadni, hogy a bűnösök is valahol belül, rosszul programozott ártatlanok!

Most már a kódok figyelembevételével, és hogy megtanultam, hogy a programjaink amit gyerekkorunktól hozunk magunkkal milyen módon irányítanak minket.

Megértem ennek a történetnek a lényegét. Megértem, hogyan történhetett, mint ahogy az az asszony is megértette, és képes volt szeretettel megbocsátani.
Ez egy nehéz feladat, hogy így lássuk magunk körül az embereket, és a cselekedeteiket.

Az ezt követő kódoknál a Llankay-nál, el-elvesztettem a fonalat, de azt is tudtam már az elejéből tanulva, hogy nem baj, el kell engedni, mert mivel minden az előzőkre épül, így a rituálékkal és a gyakorlás közben össze fog állni a kép. Így is lett.

Nagy segítség volt ehhez Nicolás mérhetetlen tudása, és intelligenciája. Ahogy jelen van a filozófiában, csillagászat, történelem, biológia, kémia tudományokban, ezt sosem gondoltam volna.
Sokszor a Sámán szót hallva, régi filmekben látott, táncoló transzban lévő, éneklő varázslóra gondolunk, akik csiribiri dolgokat visznek véghez. Viszont itt egy teljesen más világkép alakult ki bennem, és az általa képviselt kultúráról.

A kurzus alatt sok mindent megtanulhattunk a kultúrájukról, hogyan őrzik a hagyományaikat, milyen valójában az életük.

Ez volt az a kód, ami a szinkronicitásról szólt, arról hogyan tudom a vágyaimat a valósággal szinkronba hozni, azt erővé változtatni, és megélni mind azt, amit akarok.
Egyre több szertartást ismertem meg, amik a maguk egyszerűségével segítettek a tudattalan részemnek megérteni mit akarok.

Újabb szintet lépve értem el a Yachay kódhoz, ahol a szimbólumok világát ismerhettem meg. Ezek a különböző formákban megjelenő programok, amik körbevesznek, mindenhol megjelennek, ott vannak a világunkban amerre csak nézünk. Hogy mit jelentenek, hogyan hatnak az életemre!? Észrevétlenül, de milyen módon képesek befolyásolni a döntéseimet.

Hogyan tudom ezt a javamra fordítani, előállítani más jelképeket, amiket használhatok az életem formálásában, a céljaim elérésében.
A következő kódokon keresztül, ami az Ayni és a Kawsay Pacha volt, megbirkóztam a hitetlenségemmel, az Istennel való konfliktusaimmal. Mindig azt hittem én hiszek Istenben, és nem értettem miért nem hallgat meg, de így már tudom, hogy valójában az igaz hitem is akadályokba ütközött.
Felszínes volt, ami arra épült, hogy mindenáron spirituális akartam lenni, és úgy gondoltam ezzel összefügg a hitem is, így eldöntöttem, hogy az leszek, de nem éreztem igazából semmit. Viszont addig dolgoztam rajta, amíg sikerült ezt rendbe hozni.

Nem volt egyszerű, mert itt is tiltakozott a testem. Kiütésekkel jelezte, hogy nem akarja befogadni, a vállaim fájtak a teher alatt, ahogy nem voltam képes megküzdeni vele.
A múlt programjai itt is előbukkantak. A vallást kerülő szülők, a kommunizmus hatása, a templomtól való eltiltások, az ijesztgetések, hogy a pokolra kerülök, és ott fogok időtlen időkig égni.
De Mery itt is segített, és megléptem, bármilyen nehéz feladat is volt számomra. Most már értem milyen, ha igaz kapcsolatod van az Isteneddel!
Amikor mélyen belül kapcsolódsz az Anyaföldhöz, a Teremtőhöz, és mindenhez, ami körülvesz.
Majd beléptünk az álmok világába is, ami már figyelmet kívánt, de mire idáig eljutottam már képes voltam összpontosítani, koncentrálni.

Azelőtt, ha leültem meditálni, mindenfele jártak a gondolataim, csapódtam egyikből a másikba, az érzelmeim irányították minden gondolatomat, nem voltam képes leállítani őket. Sokszor észrevettem, hogy már teljesen máshol járok, akár be is aludtam.

De így, hogy az érzelmeimet kontrollálom, így már könnyebb a gondolataim áramlását is visszafognom.
Érdekes élmény volt a dualitásról tanulni, hogy nem létezik jó és rossz. Mit jelent ez? Hogyan érdemes megélni?
Annyi mindent tanultam, hogy a mai napig azon gondolkodom, hogyan tudtam létezni eddig ennek a tudásnak a hiányában!

Felfedeztem, hogy olyan vagyok, mint (ahogy Shrek mondta) egy hagyma.
Ahogy haladok előre, úgy hámozom le magamról a rétegeket, amik nem egyszerűek, nem könnyű megszabadulni tőlük.
Tiszteletben kell tartanom a nehézségeimet is, szeretettel nézni rájuk, elfogadni, hogy velem voltak, tanítottak, és mindezért hálát érezni és elengedni őket. Sokszor könnyekkel járt, de azt érzem megérte.

Az újjászületést valójában átéltem, mind testemben, mind lelkemben. Visszatérni az anyaméhbe, megfigyelni a még éppen kialakuló Ént, nagy élmény volt.

Felfedezni, hogy a programjaim egészen onnan indulhatnak, és tehetek érte, hogy azokat is megváltoztassam, egy fordulópont volt számomra.
Ami a legfontosabb, hogy azok, akik körbevesznek a mindennapjaimban, azok is érzékelik ezt. Én is látom a velük való kapcsolatomon. Hiszen minden, és mindenki ami, aki körbevesz egy tükör számomra.

Szóval megtanultam, hogyan legyek az érzelmeim ura, hogyan irányítsam a gazdaságot a saját javamra, hogyan legyen a tudás az enyém, amire szükségem van, mi az igaz Hit. Hogyan jussak el a vágyaimtól a céljaimig, hogyan tudom használni a nemszükséges cselekedeteket arra, hogy a tudatalattimmal kommunikáljak.

A saját szimbólumaim kialakítását, a tudatos álmodás fontosságát, ahogy lezárhatom általa a más tér, és idősíkokon létrejött történteket, amelyek akadályok a jelenlegi életemben.

Egy ilyen álom alkalmával találtam meg, hogy mi okozza a folyamatos duciságomat. Nem értettem, hogy mozgok, valójában nem eszek sokat, sokféle fogyókúrát próbáltam, de a súlyok maradtak, és főleg a hasi tájékon.

Amikor egy ilyen tudatos álmodás közben egy tengerparton találtam magam, és egy hatalmas hullám elsodort, ami alól nem tudtam felszínre jönni, akkor tettem egy fogadalmat, hogy soha nem megyek sehova úszógumi nélkül. Így már érthetővé vált számomra a folyamatosan hordott „úszógumi”. Ami érdekes volt, hogy tényleg képtelen voltam a vízben elmerülni, víz alá kerülni. Sokat nevettek emiatt rajtam a gyermekeim.

Végül megtaláltam az úszógumim történetét, és megértettem, elfogadtam, hogy ez egy folyamat bennem!